Semmi sem olyan kicsi, hogy ne tehetne lelkessé
Hová menekülhetnék önmagam elől?
Szívem betelt elégedettséggel,
Úgy támolygok, mint részeg a lakomáról,
Szépséget habzsoltam,
Formákon szokásokon túltettem magam,
Játszadoztam, akár a farsangi maskarák.
Hová menekülhetnék önmagam elől,
Belefáradtam, hogy lealacsonyítsam magamat,
Szőlőt keressek a pusztában,
A jégmezőn virágokat.
Télen a fecske meleg országot keres,
Fényben fürdik, a nap hevében ide-oda cikáz,
Szemével forrást kutat.
Fogadj el úgy, amint adom magam,
Jobb meghalni, ha már éltünk,
Mint élni úgy, hogy még sohasem éltünk.
Ne irigyeld a fabálványokat,
A falak állnak úgy,
Némán és nyirkosan a szélben,
Nekik semmi sem hiányzik, szegény a lelkük.
Akiket nem érdekel az eső, a napfény,
Azoknak nincsen semmijük.
Szerény leszek, a legmélyebb csöndben ámulok,
Amikor nem értitek, hogy mások miért olyan boldogok,
Kitörlöm szememből a virágokat.
Ugyan ki is jönne indulatba amiatt,
Hogy a deszka nem jajdul fel,
Ha nyíl fúródik belé,
Hogy az üres fazék tompán kong,
Ha falhoz vágjuk?
Néha így fölmerül benned valami,
Szíved, mint a haldokló ajka,
Erőszakosan tátod és zárod egy pillanat alatt.
Ne erőlködj, hadd menjen minden a maga útján,
Minek magad még egy arasznyival megnövelned?
Olyan ez, mintha egy új napot akarnál teremteni,
Hozzá új földet, s holdat nemzeni mellé, állatokat.
Elvesztettem a hitetem mindenben, ami nagy,
El kell vesznem, ha vissza nem tér ez hit…
Lehet-e úgy hallgatni, elnémulni teljesen,
Hogy mindent megtaláljunk?
Lehet-e úgy elnémulni, hogy elveszítsünk mindent?
Olyan sötétség, ahol sem csillag, sem tűz nem világít.
Láttam egyszer egy gyermeket, kinyújtotta a kezét,
Hogy megragadja a holdfényt. Már ő is küszködött.
Voltak óráim, amikor föl se
Mertem nézni emberek előtt,
Mindig kerestem valamit.
Voltak óráim, amikor
A gyerekek nevetésétől is féltem.
Ember? Káosz, korhadó fa,
Átható Semmi,
A Semmire született,
A Semmiben hívő,
Magát a semmiért nyúzó,
Lassan a semmibe olvadó sorstalan kínlódás.
Tehetek én arról, hogy megtöritek a térdeitek?
Ha szertenézek, mi a vége mindennek? Semmi.
Mi a legmagasabb csúcs? Semmi.
Oda fönn sincsen semmi.
Fölötted, előtted üres és sivár minden,
Üres és sivár vagy belül.
Ha ti gazdagok vagytok, segíthetnétek!
Kerteitekben mennyi a virág? Miért nem vidít engem is illatuk?
Ünnepeltek? Túlcsordul bennetek az isten?
Nyújtsátok, hadd ürítsem serlegét!
A madárnak, az állatnak is megvan a maga ünnepe.
Köztetek csak egy van, aki ünnepel:
A halál. Ínség és gond a ti uratok.
Elválasztanak, és egymáshoz űznek titeket ütlegeikkel.
Éhség a ti vágyatok, szomjúság a szerelmetek,
Ahol nem láttok semmit, ott laknak isteneitek.
Szeretnétek azt mondani, hogy örültök.
Sejtelmetek sincsen az örömről.
Az öröm árnyékának árnya sem jelent meg nektek.
Ne beszéljetek a végtelen kékről, ti vakok.
Olyanná is lehet válni, mint a gyerekek.
Lepörögtök, mint a levél,
Tovasodor benneteket a szél,
Amíg a homok be nem temet.
